Emlék versek!

Ha majd egyszer idősebb leszel, s rám emlékezel

Ne fájjon, hogy nem találkozunk, hisz mint a természet mi is változunk.

Élsz minden évben új tavaszt, mely mindig új virágot fakaszt.

Lesz ismerősöd, ki helyettem is szeret, de azért én is ott leszek veled.

Eszedbe jut majd szép diákkorod, s ha a szemedbe egy könnycseppet hozok,

Azután fordítasz újból egy lapot, és én talán örökre feledve vagyok.



Ha majd állsz fehér ruhában, s hangod elcsuklik majd a fojtott zokogásban.

Akkor a fehér szín gyászt jelent, mert ki mennyasszony mindent temet.

Boldogságot, bánatot, s örömöt, s ki tudja, lehet, hogy egy boldogabb életet.

Eszedbe fog jutni az a régi nóta, boldog idő szép gyermekkor jöjj vissza egy szóra.



Eléd kerülnek majd sokan, de futni mit sem ér?

Nem biztos, hogy ki rohan szintén célba ér.

Te ne nézd, hogy más mit csinál, az útról ne térj le

Nagy országútról kicsi lány, kívánom, hogy utadon célba érj

Patak, ha zúg, elhallik messzire

Szív, ha fáj, nem hallja senki sem.

Légy azé, kit igazán szeretsz,

Mert boldog csak úgy lehetsz.



Az emlék oly virág, mely nem hervad el soha

Melyet vihar nem tép, a szél nem hord tova.

Gyűjtsél hát virágot, amennyit csak lehet.

S többek közt őrizd meg az emlékemet.



Ha majd évek múltán legszebb vágyad teljesül,

S ifjú szíved a múlt idők emlékében elmerül.

Vedd kezedbe e kis könyvet a szeretet zálogát,

S meglásd, eléd varázsolja ifjúságod szép korát.

Ha majd egyszer évek múlva,
 Hajad fehér lesz,kezed reszkető,
 Unokáid közt üldögélsz,
 S a legkisebbik egy könyvet vesz elő,
 -Nézd Nagymama könyvet találtam,
 Odaviszi és leteszi eléd,
 Te felütöd a könyv fedelét,
 S eszedbe jutok én,

Az élet tengerén
 Van egy kis SZIGET
 Boldogság a neve
 Legyen az a tied.

 Ha majd egyszer évek múlván,
 Lapozod e könyvet,
 Talán a múlt emlékére,
 Elejtesz egy-egy könnyet,
 S tán füledbe csendül akkor,
 E szép régi nóta:
 "Boldog idő, szép gyermekkor,
 Jöjj vissza egy szóra!"

Volt egyszer egy kis emlékkönyv,
 Jó dolga volt régen:
 Barna szemű, barna kislány,
 Lapozgatta szépen,
 Kis lánykából asszonyka vált,
 Könyvecskéből dísz lett.
 Évek múlva barna gyermek,
 Lapozgat egy könyvet.
 "Nézd anyácska, de gyönyörű!
 Ki írta e verset?,,
 Az anya a könyvbe pillant,

Evezz, evezz az élet tengerén,
 csak ki ne köss a bánat szigetén.
 Legyen erőd tovább evezni,
 s a boldogság szigetén kikötni.

 Szedd tavasz virágát,
 Egy csokorba össze,
 Rózsát is tégy nefelejcset
 Egyet-egyet közbe
 Tekints néha e csokorra
 Látni fogsz a múltba
 Eszedbe fog jutni
 Ki e pár sort írta

Legyen a sorsod bármily mostoha,
 E pár sort ne feledd soha!
 Ma még nyíló virág az élet,
 De a vihar téged is letéphet.
 Akit szeretni tudsz, csak szeresd
 És ne sírj, mert nem érdemes.

Úgy érzem, hogy nem szeretsz,
Egy szót szólj és elmegyek.
Könyörögni nem fogok,
Mert bánatomba meghalok.  

 

Búcsúzok tőled ebbe a kis versbe,
Mert már megjelent a könnycsepp a szemembe.
Álmaidba őrzöm, hogy szép legyen, az álmot.
Legyen mindig boldog a te boldogságod.  

  E könyvet megbecsüld,

              Íróit ne feledd!

              Mert ki e könyvbe írt,

              Az téged mind szeret.

         Emlékednek hosszú lánca,

              Soha el ne szakadjon,

              Ki e pár sort írja néked,

              Emlékedben maradjon.

          Bátrabb, vagy mint hiszed,

              Erősebb, mint sejted,

              És okosabb, mint véled.

              Ha majd egyszer,

              Évek múltán,

              Mikor már a múlt beszél,

              Legyek én is azok között,

              Ki emlékedben él.

Ne légy büszke mint a rózsa,

Légy szerény mint az ibolya,

Hogy mindenki azt mondhassa,

Ez a kislány barátságos,

Hasonlít az ibolyához!