A SZERETET -A FÉNY ÚTJÁN.
"2012. Augusztus – Isteni Valónk elfogadása… ♥
Jézus tanítása szerint ez az időszak az elfogadás hónapja. Létezésünk aspektusainak elismerése és befogadása folyik. Minden inkarnációnk által tanulunk és fejlődünk, így azok tudásai és tapasz
talatai erősítenek bennünket. Ezen erőkhöz viszont csak tudatos elfogadással és megértéssel férhetünk hozzá. Gyermek kezébe nem adnak kést... Viszont ha készen állsz, olyan életek energiái nyílnak ki az Emlékezet által, melyek segítenek a tudatos fejlődés útján téged. Földi és szellemi szinten is nagy találkozások részese lehetsz. Azok a lelki erők, melyek benned már az elfogadás energiáival átitatottak, megmutatkoznak és feloldják a régi sérelmeket. Ha ehhez szükséges egy találkozás, akkor az megtörténik. A Létezés bennünk így teljesedhet ki ezen elfogadás és megértés által. Nagyon fontos a hónapban, hogy kerüld a tagadást, mert azzal eltávolítod magadtól a megértés lehetőségét.
Három héten keresztül gyakorolhatjuk létezésünk elfogadását és inkarnációink tapasztalatainak feltárulását. De segítenek ebben a felkészítő és feloldó fázisok a hónap elején és végén. Hiszen nem elég feltárulni az emléknek, annak tapasztalatát be kell építenünk, hogy bölcs tanítását használni tudjuk további feladatainkban.
A hónap energiája: ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA és a LÉTEZÉS értelme, hogy megértéssé válhasson bennünk a hit.
Ebben a hónapban a karmikus tanács mindenki élettervét, életfeladatát átvizsgálja, és az eddig megtett cselekedetek és tudatos fejlődés szerint jóváírhatnak feladatokat.
Figyelik gondolataink és érzelmeink igazságtartalmát, a szeretet és a hit minőségét és erejét bennünk.
Itt mindent a lélekenergiához, a tudatszinthez és az egyén karmikus terheihez mérten megélhető feladatmegoldásokat figyelik. A szellemi tanács nem hasonlítgatja egymáshoz az embereket és a lelkeket, így nem azért fognak értékelni, vagy lepontozni, mert a Béla ezt vagy azt csinálta te meg nem.
Egyszerűen megvizsgálják, hogy önmagadhoz, a lehetőségeidhez képest hogyan éltél a szeretet számodra megadatott erőivel és teremtő lehetőségeiddel.
Mind egyénileg, mind pedig kollektív szinten várhatóak karmikus könnyítések (vagy éppen gyorsítások, karmasűrítések) Isten kegyelméből.
Ehhez azonban tudatos felismerésre és elfogadásra van szükség emberi szintünkön, mert ha ellenállás van bennünk, az a jóváírásokat hátráltatja.
Ez a karmikus „felülvizsgálat” a kegyelmi időszak lezárása előtt történik. Most mindenki egy olyan folyamatban van benne energetikailag, mely alatt intenzívebben alakíthatja, fejlesztheti tudatosságát és energiaközpontjait. Az elmúlt 30 évben a tudati fejlődés olyan gyors tempóban haladt, melyre nem volt példa e teremtő ciklus során. Kinyíltak síkjaink kapcsolati erői és az átalakulásunkat, fejlődésünket szolgáló energiák sokkal erőteljesebben fértek hozzánk.
Ezáltal mindenki olyan tudati lépcsőfokra léphetett fel, melyre szíve szerint már készen állt (akkor is ha ez a sorsában nem volt előre meghatározva).
Ez a tudat-váltási folyamat év végéig még ilyen erőteljesen próbál ösztönözni minket a megismerésre és a tudatos megélésre.
Nagyon fontos, hogy mindig igazat mondjunk magunknak és másoknak, vállaljunk felelősséget önmagunkért, és bátran cselekedjük meg mindazt, ami szívünk szerint vezet bennünket.
Így léphetünk biztonsággal feljebb a tudati lépcsőn…
Augusztus a Szivárvány-energiák megnyílásának időszaka. Ez az isteni erő a magas szellemi síkok, a Teljesség dimenzióinak energiáit hozza el nekünk. A velünk élő szivárvány gyermekek már horgonyozzák ezt az energiát, de ilyen kapuk még nem nyíltak a Föld energiaterében, melyek most várhatóak a hónap folyamán.
Ez a tudatosság, melyet a szivárvány energiák hoznak el, abba a szellemi egységbe és összetartozásba segít beleemelkednünk, amikor már a lineáris gondolkodást elhagyva egy multi-dimenzionális tudati vezérlés irányítását fogadjuk el. Magunkba engedjük tisztán szellemi gondolatainkat, és képesek leszünk meglátni a magasabb, isteni összefüggéseket az eseményekben.
Ehhez azonban olyan isteni képességek kell, hogy kibontakozzanak bennünk, melyekkel hozzá tudunk kapcsolódni tudatosan ehhez az energiához.
Éppen ezért a hónap hetei alatt olyan átalakító erők érkeznek, melyek az isteni erények kibontakozásában segítenek. Folyamatosan állítanak majd olyan próbák elé, melyben bizonyíthatjuk, melyek azok a képességek, amikkel már rendelkezünk, és mi az, amiben még fejlődnünk kell. E próbák alapján kezdik el tudatosságunk terein át behangolni a szükséges isteni képességeket fizikai emberünk energiáiba.
Ha például folyamatosan időzavarban szenvedsz, csak nyugalom, a türelem képességének hangolása alatt állsz…
Ha állandóan „idegesítő” emberekkel találkozol, gondolj arra, hogy talán az elfogadás erényének próbáján esel át éppen…
Augusztus hónap a 8-as szám uralmával az anyagba hozatal és az anyagi, pénzügyi dolgok energiáival dolgozik. Így ha még tartozásod lenne bárkinek, bármikorról univerzálisan, akkor számíthatsz rá, hogy most törlesztened kell. Ezért ha látszólag ok nélkül „folyik ki” a kezed közül a pénz, csak ajánld fel a Gondviselésnek Isten akarata szerint.
Légy bizakodó és hittel teli, mert az Aranykor küszöbén állsz…

"
A Szeretet - Fény Útján
www.kristalycsakra.eoldal.hu
"Mi az ismeretlenből jövünk, és az ismeretlen felé távozunk. Aztán újra eljövünk; rengetegszer voltunk már itt eddig is, és rengetegszer leszünk is még. Legbenső lényegünk halhatatlan, de a testünk, a megtestesülésünk halandó. A keret, amiben vagyunk, a házunk, a testünk, az elménk mind-mind anyagi eredetűek. Ezek elfáradnak, megöregszenek, végül meghalnak. De a tudatod - amit Bodhidharma is és Buddha is úgy neveznek, hogy "elme-nélküliség" -, az valami olyasmi, ami túl van testen és elmén. Túl van mindenen; az elme-nélküliség örökkévaló. Egyszer csak megnyilvánul, majd újra eltűnik az ismeretlenbe.
Ez a mozgás az ismeretlenből az ismertbe és az ismertből az ismeretlenbe vég nélkül folytatódik, egészen addig, amíg meg nem világosodsz. Akkor az az utolsó életed; akkor ez a virág nem tér vissza többé. Az a virág, amelyik tudatára ébredt önmagának, többé nem kell, hogy visszatérjen, mert az élet nem más, mint egy iskola, ahol tanulnunk kell. Ha megtanultad a leckét, akkor túljutottál a káprázaton. Az ismertből - most először - nem az ismeretlen, hanem az megismerhetetlen felé veszed az utad."

Gyermekünk a mindenünk
Jöttem.







































