Hirweb.hu-Magyar Honlapok

        BANNEREM

ildiko bloglap

 

 

Ha tetszik amit itt
látsz, akkor kérlek
Írj pár sort!

Vendégkönyv.

 

 

 

Szép Tündérország
támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos,
gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Juhász Gyula

****************************

 

December az úton,
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!
Fésűs Éva

Donászi Magdolna:

Karácsony

Karácsonyfa,karácsony,

Ezüst dió zöld ágon.

Csilingelő csengettyű,

Csillagszóró, gyertyafény,

ég a fenyő ünnepén

 

 

Látogató olvassa a lapot.

 

 

***************************

IP

 

 

 Online rádióadás
 

       & amp;nbsp;    

 

 Budapest

 

 


 

 


 

 

Csanádi Imre

Ébredj, új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító.

 

Egyetlen dolognak
kell feltétlenül
sugároznia belőled,
bárhová is mész,
ez pedig a magabiztosság.

 

 

Boldog névnapot!

 

 

 

 

Nem kell tudni,
meddig tart...
A boldogság minden
pillanatát úgy kell élni,
mintha az utolsó lenne.

Addig
nem lehetsz elveszve,
míg oltalmat találsz
a kezekbe,
míg utánad futnak,
míg ölelnek téged,
míg bizonyságát adják,
hogy párban szép
az élet

*******************


 *******************

"Nem az van hatással a jelenre,
amit a múltban tettél,
hanem amit a jelenben teszel,
az teszi jóvá a múltat
és változtatja meg a jövőt."

- Paulo Coelho -

Ha anya vagy,
 sohasem maradsz
igazán egyedül a
 gondolataidban.
Egy anya mindig kétszer
 gondolkodik: egyszer
önmagáért, másodszor
 a gyermekéért.

 

 

 


 

 

 

 

Ady Endre:
Kis,karácsonyi
ének Tegnap
harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

 

 

Lendvay Hedvig:
Karácsonyi utazás
Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerekláb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 


 


EMLÉKEZÉS A FIAMRA!

Gyászt minden ember másképp éli meg.Mindenkinek foglalkoznia kell vele.

A veszteségeket el kell fogadni!
Meg kell tanulni veszteni! Sajnos nagyon sok család szét esik a gyászban ,

ennek is a gyász különféle megélési módozatai az okozói, valamint az,

hogy a sok régebbi probléma is felszínre kerül.

Emlékezzünk szeretteinkre kik örökre szívünkben maradnak.
A fajdalom enyhül de az emlék örökre megmarad.
Nyugodjanak békébe!

 

"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel,
nem örülsz már nekünk szerető szíveddel.
De egy könnycsepp szemünkben Érted él,
egy gyertya az asztalon Érted ég.
S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet,
amit tőlünk soha senki el nem vehet.
Telhetnek hónapok, múlhatnak évek,
szívből szeretünk s nem feledünk Téged.

 

Ma 6.-ik éve hogy elmentél

 de szívünkben örökké itt élsz!!

EMLÉKEZEM

 

1978-2007

 

 kun Magdolna:
 Könnyek nélkül

Van mikor az ember hangtalanná válik,
és csendre inti fáradt gondolatait,
hogy sejtése se legyen senkinek sem arról,
milyen ha szívében bánat lakozik.

Mert, ha szabadjára engedné a gondolatait,
csak szánalmat és sajnálatot kapna,
mitől még jobban fájna az a belső kín,
mely megsebzett lelkét szótlanságra bírja.

Ezért hát könnyek nélkül sírja el rejtett fájdalmát,
és hallgatag napjait mosolygásba fonja,
hogy úgy lássák az emberek, úgy lássa világ,
mint ha szívet ölő bánat sosem érte voln
a.

Anya, akinek holt gyermeke van,A fél testével maga is halott,
És húzza-vonja le a föld felé,Mit énjéből a földnek átadott.
Anya, akinek holt gyermeke van,
Csal fél szemével néz a Napba már,
A másik szeme túl a mindenen,
Holt gyermeke távoli nyomában jár.
Úgy jár, mint ki messze megy,
Vagy messze útról érkezett imént,
Mint idegen, ki otthont nem talál,
Ki valahol elhagyta fél szívét.
Csak fél szíve vergődik mégis itt,
Aranykalitkában sajgó, bús madár,
Félkézzel végzi sok-sok dolgait,
S hiú viszályok fölött úgy lebeg
Magasan, minden szennytől mentesen,
Mint akit már nem érnek emberek.
Anya, akinek holt gyermeke van,
Csak félig él, lehúzza őt egy sír,
S mikor élő gyermekeire mosolyog,
Az egyik szeme akkor is csak sír.
Ha meghalok, engedj, hadd menjek el!
Vár reám, mit látnom s tennem kell.
Könnyeiddel magadhoz ne köss,
Örülj, hogy sok évünk volt közös.
Szerettelek. Hogy mily jó volt veled,
Te meg nem tudhatod, csak sejtheted.
Hogy szerettél, köszönöm neked,
De útra most már egyedül kelek.
Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj,
De túl sokáig magadba ne szállj!
Csak rövid időre leszek tőled távol,
S emlékem szívedben addig is világol.
Sosem leszek messze, megy tovább az élet.
Látni s érinteni nem tudsz engemet,
Szívedből érezd szeretetemet!
Veled lesz mindenkor, lágyan átölel,
Míg végül te is egyedül indulsz az úton el.
Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal,
Hazaérsz hozzám minden bizonnyal!!
Ő benned él tovább míg Te is élsz,
Emléke mindig fáj, és örökre elkísér.
Sírj hát, mert ez nagyon-nagyon fáj,
Fáj az a kép, mit belül csak te látsz.
Szeretgetnéd, simogatnád őt, de nem lehet,
Könnyekkel öntözöd fájó emlékedet.
Annyira fáj, hogy el sem mondhatom !
Nem látom többé, s nem is hallhatom.
Hiába érzem őt itt belül élénken,
kezét felém nyújtva esdőn, félénken.
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
s mikor elmentél nem fogtam a kez
ed.

Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
Vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg."

 

Elmentél pedig sok dolgod lett volna még
Megtölteni szépséggel a családod életét
Elmentél s veled együtt eltűnt a remény
De lelkünk egy darabja utadon elkísér
Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy
Mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.


"Mikor nincs melletted senki, s úgy érzed hogy vége,
Kulcsold össze két kezed, nézz fel az égre.
Ott van Ő, ki meghallgatja szíved minden bánatát,
Ott van Ő, ki megérti, hogy neked mennyire fáj.
Ő ott van a lelked mélyén, ott van ha fáj a magány.
Ő vigasztal, ha sírni lát, mert Ő vigyáz Rád.
Imáidban kérjed Őt, kérjed, hogy adjon erőt.
Hogy elviseld mi bánt, mi fáj, kérjed hogy Ő vigyázzon Rád.
Kérjed hogy, őrizze minden lépésedet,
Kérjed, s Ő mindig ott lesz veled!"

"

Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!"

 

Kihalt az utca, sötét van és fázom
Sűrű köd honol ezen az ismerős tájon.
Kilépek az ajtón, szétnézek a ködben,
Megyek szomorúan, s gondolkodom közben.

Emlékek jönnek-mennek, rád emlékezem!
Sajnálom magam, mert még mindig FÁJ NAGYON nekem.
Fáj, hogy nem vagy itt, nem hallom a hangod,
Nem látlak, nem mosolyog rám arcod.

Szemedből az élet már akkor elköltözött,
mikor még éltél. A betegség megkötözött.
De végig az utolsókig kitartottál, ÉRTÜNK,
Éltél, de csak azért mert mi nagyon féltünk.

Féltünk mert éreztük, hogy nincs már sok hátra,
És nem jött a csoda pedig mindenki várta.
Elkerült minket, pedig folyton imádkoztunk,
TE sem, mi sem adtuk fel, nem siránkoztunk.

De nem volt tovább, sajnos feladtad a harcot,
Most már mások látják, nem feledett arcod.
Azokkal vagy, akik téged hagytak itt már régen,
Velük mulatsz, velük örülsz odafenn az égen.

És én itt maradtam, nekem még itt van dolgom,
De arcod, mosolyod, én a szívemben hordom.
Szeretlek, és szeretni is foglak, ameddig csak élek.
Ha azt akarom itt légy velem, a csillagokra nézek.

A csillagokat nézve, mást én már nem kívánhatok,
Csak annyit, légy boldog ott ahol én nem járhatok.
S néha nézz le ránk, kiket itt kellett hagynod,
Szeress minket, vigyázz ránk, mást már nem is kell adnod.

 

"Ha el is mentem,
itt leszek veletek,
Leszek lelketekben aranykeret.
Mindig itt leszek titkon, észrevétlen,
Ha el is mentem, itt marad a léptem,


 Annyira fáj, hogy el sem mondhatom !
Nem látom többé, s nem is hallhatom.
Hiába érzem őt itt belül élénken,
kezét felém nyújtva esdőn, félénken.
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
s mikor elmentél nem fogtam a kezed.

 

Ne sírj, Anyu, hisz veled vagyok!

Kacagásomat viszi a szél,
s bár nem ölelhet már két karod
a világ neked rólam mesél.
Hangom zenéje betölti füled,
az égen szemem kékjét látod,
szőke hajam borzolja kezed
mikor ujjad más hajába mártod.

Ne sírj, Anyu! A fény, ahol vagyok
szerető gyöngédséggel vesz körül.
Köröttem minden napfényben ragyog
és hidd el, sosem vagyok egyedül.

Ne sírj, Anyu, mert fáj, ha könnyezel?
Mosolyogj rám, és szeress nagyon!
Boldog vagyok, mert Te létezel,
s veled maradok, mert ezt akarom.


 

Akkor leszünk mi boldogok,
Ha minden szív együtt dobog.
Amíg könnyet lát a szemem:
A sorsommal verekedem!
Kiáltozom a világba,
Hogy az alvót is felrázza!
Akkor leszünk mi boldogok,
Ha a szívünk együtt dobog!

Ha tudtam volna, hogy útóljára lép ki az ajtón,
szorosan átöleltem volna, hogy ne hagyjon itt.
Ha tudtam volna, hogy útóljára mosolyog én rám,
visszamosolyogtam volna rá én is, csendesen és némán.
Ha tudtam volna, hogy útóljára hallom a hangját,
figyeltem volna Rá, hogy halljam, ha érzem a hiányát.
Ha tudtam volna, hogy utoljára kér lehetetlent,
még ha tudom is, hogy hiába, megtettem volna mindent.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó álma,
vigyáztam volna, hogy nyugodtan még tovább álmodja.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz az utolsó n
apj
a.

Édesanyám-édesapám, emlékére

Nem lehetsz már velem,
elragadott a halál,
rettentően hiányzol,
Drága Édesanyám...

Semmi sem a régi,
hiányod éget,
szeretnélek, még egyszer
látni téged.

Fogni a kezed,
amikor félelmet érzek,
és kincsként szeretni
ameddig élek...

többször már nem láthatlak,
de tudom, vigyázol rám..
rettentően hiányzol
Drága Édesanyám...Édesapám!




Emlék maradt csupán minden mozdulat,
melyet naponta láttunk életük alatt.
Elhagytak minket mindörökre már,
s helyettük ránk csak egy sírhalom vár.
Kőbe vésett név, mi utánuk maradt,
s vele egy szomorú, gyászos hangulat.
Tudjuk, hogy születtünk, élünk s meghalunk,
felfogni oly nehéz, hogy halandók vagyunk.
Halandók e Földön, vendégek csupán,
más világba lépünk a földi lét után.
Oda, hol ők vannak, kik elhagytak minket,
fájdalmat és gyászt a lelkünkre hintve.
Ezer mécses lángja lobban most a szélben,
így emlékszünk rájuk fájón minden évben.




Édesanyám!

Istenem, csak ma eltudjak menni
fejfádra borulva, csendesen sírni
elmondanám halkan, mennyire hiányzol
ölelő karodba bújnék százszor.

Sarkig tártad kapunk, lépteid vélem
válladra borulva csókoltalak téged
Hogy tudtál örülni, mikor haza mentem
volt még ANYUKÁM, ki szeretett engem.

Mennyi öröm, s mennyi bánat ért azóta
elmondanám neked, könnyek közt suttogva
DRÁGA ANYUKÁM! Nem tudok nyugodni
üresek lépteim nem vár haza senki.

Árva lett a kis ház, ahol egykor vártál
árnyék sincs a szőlőlugason már
csak egyszer ölelhetnélek.
elmondanám, mennyire szeretlek.

Apró gyöngyök hullanak a rideg sírkőre
gyémántként ragyognak a virágok helyén
Álmodom a régi házat, hol te ülsz az udvaron
körbe tekintve ismerős arcokon.

ISTENEM, ha egyszer még várnál haza
karodba ölelnél és
leborulnék ÉDESANYÁM, lábad elé
mesélnénk, mesélnél, mit is adott az ég.

...Az én édesanyám..

Az én édesanyám a legcsodálatosabb asszony
Aki nékem boldog életet adott
Főzött mosott takarított én rám
De panasz szó nem hagyta el az ajkát
És amikor betegségbe estem
Könnyeivel gyógyított engem
Ágyam mellet virrasztott sok éjen át
De fáradtság soha nem látszott az ő arcán

Az én édesanyám a legcsodálatosabb asszony
Aki rólam  fáradthatatlanul  gondoskodott
Nem ismerte ő a fáradtságot
Nekem adta ő a csodás világot
Mondott ő nékem szép meséket
Amikor én aludni tértem
És amikor én el aludtam
Várt reá a sok házi munka

Gyermekként én azt hittem
Hogy fáradtság őt nem érhette
Rosszalkodtam ahogy csak tudtam
De nem veszekedett ő velem soha
Felnőttként bizony most már látom
Édesanyámon a sok sok fáradtságot
Sűrű könnyek között bújok hozzá
Sírva mondom el hogy most már én vigyázok ő rá..

 

 

 'Ugrás a lap tetejére'

 

Friss hozzászólások
Kereső
Belépés
Szavazás

Ha tetszik az oldal kérlek szavaz!

0.02 mp