Hirweb.hu-Magyar Honlapok

        BANNEREM

ildiko bloglap

 

 

 

Ha tetszik amit itt
látsz, akkor kérlek
Írj pár sort!

Vendégkönyv.

 

 

 

Szép Tündérország
támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos,
gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
Juhász Gyula

****************************

 

December az úton,
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!

 

Látogató olvassa a lapot.

 

 

***************************

IP

 

 

 Online rádióadás
 

       & amp;nbsp;    

 

 Budapest

 

 


 

 


 

 

Csanádi Imre

Ébredj, új tavasz,
jégtörő, sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító.

 

Egyetlen dolognak
kell feltétlenül
sugároznia belőled,
bárhová is mész,
ez pedig a magabiztosság.

 

 

Boldog névnapot!

 

 

 

 

Nem kell tudni,
meddig tart...
A boldogság minden
pillanatát úgy kell élni,
mintha az utolsó lenne.

Addig
nem lehetsz elveszve,
míg oltalmat találsz
a kezekbe,
míg utánad futnak,
míg ölelnek téged,
míg bizonyságát adják,
hogy párban szép
az élet

*******************


 *******************

"Nem az van hatással a jelenre,
amit a múltban tettél,
hanem amit a jelenben teszel,
az teszi jóvá a múltat
és változtatja meg a jövőt."

- Paulo Coelho -

Ha anya vagy,
 sohasem maradsz
igazán egyedül a
 gondolataidban.
Egy anya mindig kétszer
 gondolkodik: egyszer
önmagáért, másodszor
 a gyermekéért.

 

 

 


 

 

 

 

Ady Endre:
Kis,karácsonyi
ének Tegnap
harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

 

 

Lendvay Hedvig:
Karácsonyi utazás
Gyertya lángja libben-lobban,
Száz gyerekláb táncra dobban,
Jézus küldte, angyal hozta,
Jaj de szép a karácsonyfa.

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 


 


BERZSYNYI DÁNIEL

 

 

 

Berzsenyi Dániel (1776-1836)
1776.május. 7-én született Hetyén, régi középbirtokos nemesi családban.
Édesapja jogot végzett, de csak gazdálkodott. A világtól félre húzódó, különc apa úgy vélte, hogy előbb erősödjön meg a gyerek, s csak ezután fogható iskolai tanulmányokra.
1788 őszén került a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályába, s közel 7 esztendőt töltött itt. Összeütközésekbe került az intézet szokásaival. 1793-ban meg is szökött Sopronból, beállt katonának, de hamarosan innen is elmenekült. 1795-ben félbeszakította diákpályáját.> nem szerzett érettségit.
Sokat olvasott, beszélt latinul, németül, költő mintaképe Horatius volt.
Apjával egyre romlott a kapcsolata nem is haza ment hanem Niklára a nagybátyjához.
1794-ben édesanyja meghalt, de mégis visszatért Sopronba ahol 4 évig élt együtt az apjával.
1799-ben feleségül vette Dukai Takács Zsuzsannát. Sömjén telepedtek le, kiváló gazda lett..1804-ben Niklára költöztek, az ekkor még csak titokban író költő gazdag nagybirtokosként éltet a falun megrekedt földesurak szokványos életét.
Társtalan, magának élő, befelé forduló magányos lélekké vált.
1803-ban Kis János rajta kapta firkálgatás közben, s nyomban el is küldött pár verset Kazinczynak, aki lelkesedett értük.> hosszan tartó levelezés
1813-ban jelent meg az első kötete.
1816 júliusában jelent meg a 2. kötete.
1810-ben Pesten járt, s találkozott Kazinczy íróbarátaival> kölcsönös idegenkedés
1812 Bécsben volt egy hetet.
Sok gondja baja volt.> családi nehézségek.; egészségi állapota ingatag volt.
Kölcseynek 1817-ben a Tudományos Gyűjteményben egy bírálata Berzsenyiről, ami kemény volt és igazságtalan> a háttérben Kazinczy állhatott, akitől teljesen elhidegült Berzsenyi.
Ezután a támadás után Berzsenyi elhallgatott, nagyon kevés művet irt, s ingerülten készült megtorolni a sérelmeit.> elküldte a T.Gy.-nek antirecenzióját, de azt ki nem adták, s a kéziratot vissza nem küldték.
Ezek után tudományos munkálkodásba, és esztétikai-irodalmi tanulmányokba kezdett.> igyekezett pótolni műveltségének hiányait.
1825-ben jelent meg Észrevételek Kölcsey recenziójára című műve.> Kölcseynek klasszicista esztétikai alapelveire épített legfőbb kifogásait már a romantika nevében utasította vissza.
A költői hivatás, a feladattudat csupán mélyen rejtegetett parázs marad életében, az irodalmi élet bevilágító lángolássá soha nem bontakozhatott, noha eszméi már a reform korban hatni kezdtek. Költészetét korszakolni, kategóriákra osztani alig ha lehet. Voltaképp a versek pontos keletkezése sem állapítható meg.
Életét most már a tudományoknak szentelte :A versformákról; Kritikai levelek;
1830-ban az Akadémia filozófiai osztályán első vidéki rendes taggá választották. > Poetai harmonistica (1833)
1833-ban írta még A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól.
1836. Február 24-én Niklán halt meg.
 
 Berzsenyi Dániel: A MÚZSÁHOZ


A te ernyődnek kies alkonyában
Andalog szívem, Helikon leánya!
Álmaim tündér ligetit te hímzed
Bájos ecsettel.

A szökő Hórák mosolyogva lengnek
Büszke hullámin magas énekednek,
S halhatatlanság koszorúi nyílnak
Könnyű nyomokban.

Megszeged reptét az örök tűnésnek;
Néma hamvvedrek mohait biborral
Fested, és a bús ravatalba fényes
Életet öntesz.

A derék tőled nyeri szíve bérét.
Hector és Alcíd dalod égi szárnyán
Hágtak a Dörgő palotája azzúr-
Bércein által.

A te berkedben szedi laurus-ágát
Théba föntzengő koszorúsa, Pindár
És az ömlő lant fejedelme, Flaccus
S Lesbos alakja.

Mély sugallásod kiemelt magamból,
Sátorod csendes kebelébe intett,
Hol Kazinczydnak keze szent örömmel
Nyújta borostyánt;

S Léthe áradt rám! elenyészik a föld,
Lelkes élettel ragad édenébe
Delius, s mellem magasabb erőkkel
Kezd dagadozni.
[1809]     

 
      Berzsenyi Dániel: Búcsúzás

Elszakadsz tőlem, szeretett barátném!
Hasztalan zárlak kebelembe: eltűnsz,
S mint az álomkép, örömim, reményim,
Véled enyésznek.

Jaj! sem a sérült szerelem nyögése,
Sem kegyességem, sem az ég hatalma
Téged énnékem soha vissza többé,
Vissza nem adnak.

Élj szerencsésen, valamerre fordulsz!
Légyen áldásom veled és vezérljen!
Légyen a Végzés utain szerelmünk
Angyala társad!

Élj szerencsésen, s ne felejts el engem!
Menj az égtartó Pyrenéken által,
Menj az északnak havasin keresztül,
Csak ne felejts el!

Ott is, óh ott is tied e sebes szív,
Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
S sárga képemnek halavány vonásin
Festve neved lesz.     
 

      Berzsenyi Dániel: Nelli

Hát a szerelem szent lángja
Csak ily mulandó?
S Nelli is, mint minden lyányka,
Csak változandó?

Hív szeretőt az ég alatt
Ne kérj, kebelem!
Ha a szelíd Nelli csalhat,
Hol a szerelem?

A kép angyalvonásai,
A kegyes szemek
Nem a lélek tolmácsai:
Csak csalfa szerek!

A szerelem esküvését
A hagymáz teszi:
A szív forró döbögését
A vértől veszi.

Egy pillanat tüneménye
Múló örömünk;
Csalatásunk szüleménye
Játszadoz velünk.

Jaj, de hát én mért epedek?
Lelkem miért ég?
Szünet nélkül mért szeretek,
Ha nincsen hívség?

Kínomat mért nem olthatja
Sem idő, sem ész?
Sőt sebeimet faggatja
Minden orvos kéz.

Éjjelimen őtet látják
Beteg álmaim,
Nappal ő nevét kiáltják
Sohajtásaim.

Philomele panaszai
Nevét zokogják,
A csillagok fénysorai
Nevét rajzolják.

Valamerre járok-kelek,
Üldöz árnyéka,
Meg nem menthet a tengerek
Végső tájéka.

Van igaz, van hív szerető,
Érzem keblemben:
Csak te vagy, Nelli, hitszegő!
Csak te kegyetlen!     
 


Berzsenyi Dániel: A SZERELEM


Mi a földi élet s minden ragyogványa
Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.

India kincsével légyen tömve tárod,
S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.

De te, édes érzés, egek szent magzatja!
Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
S a halandó porból egy félisten lészen.

Te a szerencsének játékát neveted,
Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
S nem szab semmi földi erő néked határt.

Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
Nézed, s elenyészik rettenetes váza.

Te a szegénységnek mohos kalyibáját
Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
A mennyei nektárillatban usztatni.

Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.

[1802 körül]     
 

 
      Berzsenyi Dániel: MAGYARORSZÁG


Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Ceresnek koszorús homloka illatoz,
S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.
Termékeny mezeid mennyei harmatok
Mossák, s csűreidért Europa írigyed.
Itt édent mutató sorhegyek oldalin
Bacchus tölt poharat, s néked az isteni
Nektár legnemesebb vedreiből merít.
Itt Arkádia zöld halmai nyílanak,
Hol Pán legjelesebb barmok után dalol,
Barmok, millyeneket boldog Arábia
Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt.
Kárpátidnak arany gyomra kevély Perut
Felmúlván, örökös kincseit önti rád.
Minden jót, valamit hint az Olymp ura,
Minden jót, valamit Tellus az emberi
Táplálásra teremt, néked az istenek
Bőv mértékje pazarl büszke határidon.
Boldog népeidet Títusok őrizik,
Kik mindannyi atyák és kegyes istenek,
S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.
Törvényed s koronád Chérubim őr fedi,
Nem fertőzteti meg durva tirán keze:
Törvény, nem hatalom kénnye uralkodik
Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll.
Oh, bár vajha kies gyöngykoszorud között
Még egy illatozó rózsa fakadna ki:
Szállnának le reád Graecia isteni,
Kik hajdan lehozák Attika földire
A nagy mestereket s bölcs tudományokat.
Akkor csillagokat hatna kevély fejed,
S elbámulna reád a Zenith és Nadir.
[1799-1804 között]     
 

 
      Berzsenyi Dániel: KESZTHELY


Itt, a kék Balaton partja virányain,
Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
S a halmok koszorús oldalain ragyog
A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;
Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
A tér telkeit és a vizenyős lapályt;
Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
Gyakran mulatóz itt hínaras öblöken
Nereus, sáskoszorús nympha leányival;
Gyakran zengeti itt Árion énekét
A hold fénye alatt gerjedező vizen.
S nézzétek, hol ama már feketült falak
Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!
Ott vár titeket egy bölcs, s kebelébe zár
Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
Századnak született, s aki virágkorát
Rómának ragyogóbb színre derítené.
[1799-1804 között]     
 

 
      Berzsenyi Dániel: MAGÁNYOSSÁG


Égi csendesség fedező homálya
Leng reád, ó szent Egyedülvalóság!
S szívemet békés kebeledbe inti
Mágusi vessződ.

A világ lármás vigadóhelyéről,
Mint az elfáradt utazó, pihegve
Térek ernyődhez, s fejemet lehajtom
Lágy mohaidra.

Itt vagyon bátor menedéklakása
A szabadságnak s nemes érzeménynek:
Itt nem aggathat rabigát reájok
A buta köznép.

Itt fakad laurus-koszorúja minden
Bölcsnek és minden magasabb daloknak,
Itt az ártatlan szerelem s vidámság
Zöld amarantja.

Légy, Magányosság! vezetőm s barátom.
Csendes ernyődhez sietek nyugodni.
Itt lelem Plátót, Xenophont s Ilissus
Myrtusa berkét.

Téged óhajtlak, ha szemembe' reszket
Bánatos lelkem kiütő panasza:
Téged a legszebb fiatalka édes
Oldala mellett.
[1799 után]     
 

      

Berzsenyi Dániel: HORÁC


Zúg immár Boreas a Kemenes fölött,
Zordon fergetegek rejtik el a napot,
Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik,
S minden bús telelésre dőlt.

Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel:
Gerjeszd a szenelőt, tölts poharadba bort,
Villogjon fejeden balzsamomos kenet,
Mellyet Bengala napja főz.

Használd a napokat, s ami jelen vagyon,
Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd
Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod
Boldog csillaga tündököl.

Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
[1799 körül]     
 

 
      Berzsenyi Dániel: SZERELMES BÁNKÓDÁS


Itt, hol e bujdosó csermely
A bús bükkben tévedsz,
S búslakodó énekemmel
Csak a kőszirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!
Epekedő szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai
A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
Csak téged emlegetnek;

Ha a hajnal bíborszínnel
Az égen pirosodik:
Árvád lankadozó szívvel
Terólad gondolkodik.

Ha bús völgyek rejtekében
Kínom előtt bujdosom,
A vadon bús zengésében
Édes neved hangozom;

Ha magányos kamarámban
Keserveimmel zárkózom,
Könnyel ázott nyoszolyámban
Utánad óhajtozom.

Minden reggel siralomra
Nyitom fáradt szememet,
Siratlak, ha nyugalomra
Hajtom árva fejemet.

Oh, siratlak, míg könnyeim
Forrása el nem apad,
Míg bé nem hunynak szemeim,
Míg szívem meg nem szakad.
[1797-1799 között]

 MAGYARORSZÁG
          
Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Ceresnek koszorús homloka illatoz,
S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.
Termékeny mezeid mennyei harmatok
Mossák, s csűreidért Europa írigyed.
Itt édent mutató sorhegyek oldalin
Bacchus tölt poharat, s néked az isteni
Nektár legnemesebb vedreiből merít.
Itt Arkádia zöld halmai nyílanak,
Hol Pán legjelesebb barmok után dalol,
Barmok, millyeneket boldog Arábia
Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt.
Kárpátidnak arany gyomra kevély Perut
Felmúlván, örökös kincseit önti rád.
Minden jót, valamit hint az Olymp ura,
Minden jót, valamit Tellus az emberi
Táplálásra teremt, néked az istenek
Bőv mértékje pazarl büszke határidon.
Boldog népeidet Títusok őrizik,
Kik mindannyi atyák és kegyes istenek,
S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.
Törvényed s koronád Chérubim őr fedi,
Nem fertőzteti meg durva tirán keze:
Törvény, nem hatalom kénnye uralkodik
Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll.
Oh, bár vajha kies gyöngykoszorud között
Még egy illatozó rózsa fakadna ki:
Szállnának le reád Graecia isteni,
Kik hajdan lehozák Attika földire
A nagy mestereket s bölcs tudományokat.
Akkor csillagokat hatna kevély fejed,
S elbámulna reád a Zenith és Nadir.
[1799-1804 között]

NAGY LAJOS ÉS HUNYADI MÁTYÁS
              

Ki vagy te, fényes csillag az ó világ
Sötét ködében? Századok éjjele
     Nyugszik terajtad: mégis égő
          Arculatod közibénk sugárzik.

Ki vagy te, bajnok s rettenetes király,
Gyémántsisakban, mennyei fény között,
     Ki úgy ragyogsz, mint Pharus égő
          Lángja az éjj sivatag homályán?

Corvin, ki héró atyjai nyomdokin
Árpád szerencsés fegyverivel vivott,
     Midőn az országos Dunának
          Partjaiból Helikont idézett.

A bölcs s vitéz kar, mint az idős halál,
Mindenhatóság fegyverivel csatáz:
     Őnéki a bércbástya csak por
          S rózsalevél Boreas kezében.

Két nagy királyunk nyert koszorús nevet
A régiségben: mindenik a szelíd
     Múzsák barátja, s mindeniknek
          Múzsa szelid keze tört borostyánt.

Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk
Rómát s Athénét látta felállani,
     Atilla roppant városában
          Mars, tudomány, hatalom virágzott.

S mikor ragyogtak tornyaid, oh Buda!
Felségessebben, mint mikor a dicső
     Király s Apollo tisztelője:
          Bölcs Hunyadink kezein virágzál?

Mint hajdan a nagy Delius oszlopit,
Delphus csudáit napkelet, alkonyat
     Bámulta, s a fáradt szarándok
          Ormai közt iszonyodva állt meg:

Sok messzi ország bölcsei, bajnoki
Jöttek hazánknak látni dicső egét,
     Rémülve nézett a világ ránk
          S nemzeteket tapodó erőnkre.

S egyszerre e nép, mely Hunyadink alatt
A legkevélyebb polcra emelkedett,
     A durvaságban veszni tért, s ment
          Két megutált cseh király kezébe.

Pallás s Apolló nemzik az istenibb
Bölcset s erőssebb bajnoki lelkeket,
     Ők nemzik a Márs pallosával
          Bírni tudó fejedelmi embert.

A durva nép közt sorvad az emberi
Legszebb tehetség, nem születik soha
     Ott Socrates, s nagy Tulliusnak
          Nem szabad ott nemesen buzogni.

Cato temérdek lelke legörbed ott,
Nem áldhat a föld bölcs fejedelmeket,
     Nem támad ott Titus s Trajánus:
          Durva Nerók vasigája büntet.
[1800-1802 között]


A SZERELEM
              

Mi a földi élet s minden ragyogványa
     Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
     Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.

India kincsével légyen tömve tárod,
     S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
     S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.

De te, édes érzés, egek szent magzatja!
     Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
     S a halandó porból egy félisten lészen.

Te a szerencsének játékát neveted,
     Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;
A nagyság álképét mint bábot elveted,
     S nem szab semmi földi erő néked határt.

Mosolyogva rohansz te habnak és lángnak:
     Meg nem rémít ég, föld reád rohanása.
Te a bús koporsót menyasszonyi ágynak
     Nézed, s elenyészik rettenetes váza.

Te a szegénységnek mohos kalyibáját
     Márványpalotává tudod változtatni,
S mezei gyümölccsel rakott asztalkáját
     A mennyei nektárillatban usztatni.

Tegyen mást boldoggá a sors csalfa kénye:
     Nékem te légy dajkám s ápolóm, Szerelem!
Zöld myrtuskoszorúd pályám szép reménye,
     S könnyel ázott kendőd légyen szemfödelem.

[1802 körül]
  




 

BERZSYNYI DÁNIEL hozzászólásai

Szólj hozzá

Friss hozzászólások
Kereső
Belépés
Szavazás

Ha tetszik az oldal kérlek szavaz!

0.036 mp